„Mi köze Jeruzsálemnek Athénhoz?”

Ezt kérdezte Tertullianus egyházatya a 2. és 3. századfordulóján, elutasítva azokat a törekvéseket, melyek a keresztény hit gondolati megfogalmazását igyekeztek összeházasítani a klasszikus görög filozófiai gondolkodás különböző áramlataival.

A kérdés azóta is időszerű. Minden korban, minden olyan közösség életében, amelyet megragad a keresztény hit, fölteszik a kérdést: hogyan illeszthető össze a kereszténységen kívüli létünk azzal a találkozással, felismeréssel, amelyet az evangélium hozott az életünkbe.

Amikor a kereszténység legnagyobb tanítója, Pál apostol missziói útján elérkezett Athénba, az Újszövetség tudósítása szerint „háborgott a lelke”, mert a város tele volt bálványokkal. Ám amikor felcipelték az Areioszpagoszra, hogy kikérdezzék az új tanításáról, az apostol mégsem azzal kezdte, hogy szégyelljék magukat a bálványok miatt, hanem kiválasztott egy oltárt a több tucat közül, melyet az „ismeretlen istennek” szenteltek, s közölte, ő ezt az istent jött felmutatni. Majd amikor a görögök filozófusait alaposan megdicsérte, s egyik költőjüket még idézte is, akkor tért csak rá arra, amit Jeruzsálemből hozott, Jézus történetére.